II. Őszi Nagytakarítás a Feng Shuitól Ihletve - Segítség a Majd Jó Lesz Még Valamire Című Tárgyak Szelektálásához

Kincs, Ami Van, Vagy Inkább Nincs ?

 

Ez egy kicsit nehezebb kategória, mint az elő cikkben említettek,  mert , mivel nem hibás, javításra szoruló, vagy használhatatlan dolgokról van szó, és ezért mindig ott lebeg a remény, hogy még hasznunkra lehetnek. 

Szinte mindenkinek vannak féltve őrzött kincsei, melyeket vajh' ki tudja mi okból tartogat. És itt nem a grillsütőről beszélek, amit azért egyszer az évben elő szoktunk húzni, és nem is a tartalék készletre, ami óhatatlanul felhasználásra kerül határos időn belül, mert amúgy is mindig használjuk, vagy fogy belőle. 

A Feng Shuiban azt mondják ezekről a "kincsekről", hogy megrekesztik az energiát és a fejlődést. Az pedig rossz. Amit legalább 2-3 éve nem használtunk, azt nagy valószínséggel nem is fogjuk. A szelektáláshoz kell egy kis bátorság is, mert csak a tevékenység után derül ki, hogy jé, eltelt egy,két 10 év, és tényleg nem kellettek azok a dolgok. 

Itt emlékezetbe szeretném juttatni azt, hogy amikor áttúrjuk a cuccainkat, mennyi mindent szoktunk találni, aminek még a létezéséről sem tudtunk, vagy már rég elfelejtettük. 

 

Életszerű példák :

 

Jaj, de szép ez a nadrág, meg de jó, nincs semmi baja, és mégsem vettem fel azóta, mióta levettem a próbafülkében magamról. MIÉRT???

 

Nagymama ezer éves képe csüng a falon, körülbelül 800.000 Ft-ot ér, és ráadásul családi ereklye is, szóval nem dobhatom ki, nem adhatom el, de valahányszor ránézek, a szőr is feláll a hátamon. De, hát, ez csak egy kéép!  MIÉRT???

 

Vettem régen egy raklapnyi ezt azt, mert olcsó volt, jó bizniszt reméltem tőle, de nem lett belőle semmi, pedig hibátlan áru, mégse kell senkinek. Akciósan sem. Még nekem sem. Azaz, hogy kell, csak éppen mindig éppen most nem aktuális. Amúgy is jól elvan a pincében a többi használati tárggyal egyetemben, hiszen, ha kell, úgyis csak felhozom, és meg van oldva. De már 3 -5 - 10 éve nem kell. MIÉRT???

 

 

Viccesen szólva, az alábbi, vagy ahhoz hasonló tárgyak gyűjtése és birtoklása gyanakvásra adhat okot, hogy talán nem a leghasznosabb holmikat tároljuk magunk körül :)

 

 

OK és OKozat

 

Megtörtént eset: 

Volt egy lány, Nóra. Már 1éve szakított a pasijával. Jó néhány közös, vagy a csak a férfitól kapott tárgy maradt a háztartásában. Mivel nem csak rossz volt a kapcsolatukban, hanem szép emlékek is, ezért nem iparkodott minden, az exével kapcsolatos dologtól megszabadulni. Előszeretettel hagyta elöl a tőle kapott vázát, mert olyan szép, szívesen hagyta elől a tőle kapott plüss párnákat az ágyon, az állólámpát a nappaliban. 

Egy közös volt ezekben a tárgyakban, mégpedig az, hogy nem voltak használva, csak úgy tűnt, mintha lenne valami funkciójuk, hiszen nem voltak hibásak, és még jól is néztek ki.. Észrevétlenül húzódtak meg a polcon, és a lakás különböző pontjain, és a legfőbb funkciójuk talán a díszítő elem volt. 

Mióta szakítottak, érdekes módon Nóra nem kapott randin virágot. Kapott bonbont, vörösbort, marcipán virágot,cserepes virágot, de virágot nem, amit vázába lehet tenni . . .  Ez fel sem tűnt neki, csak utólag jutott az eszébe, hogy a váza csak porfogó volt. 

Igazából, amióta új életet kezdett, azóta nem is nagyon járt a lakásában pasi . . .  Inkább ő ment el máshová, de nem nézte jó szemmel, hogy a másik fél nem igazán tölt nála, a saját lakásában időt.. Volt olyan is, hogy az új férfi eljött hozzá, de a kapcsolatuk heteken belül tönkrement. 

Nóra nagyon szeretett volna új kapcsolatot, de sehogyan sem akart összejönni. Még sírni sem a plüsspárnán sírt, mert sajnálta összetrutymákolni a drága párnákat, hanem inkább a sima, takaróhuzatos párnát választotta, amibe belefúrta az arcát, és úgy pityergett. Ugyanezen okból valahogy mindig "kímélte" ezeket a párnákat, sohasem használta őket. Pedig olyan jó , puha , simogatós anyagból készültek . . . De a simogatástól is egy idő után zsíros lehet, és tönkre mehet a párna. 

A nappaliban a tv-n és kanapén (plusz állólámpán) kívül nem volt sok használati tárgy, de azóta ez lett a bűnöző szentély, mert gyakran ütötte el az időt itt tévénézéssel, evéssel és nassolással az időt. Amitől felszedett pár plusz kilót. Ami semmilyen állapotának nem tett jót.

Érezte, hogy nem lesz ez így jó. Ezért próbált változtatni az életén, számos módszert kipróbált, hogy ne hagyja el magát, és, hogy tartsa magában a reményt és a lelket. Új szokásokat vett fel. Beiktatott egy héten kétszer kocogást. Regisztrált társkereső oldalra, és vette a fáradságot ismerkedni. Valami mégsem volt jó. Csak rövid távú részeredményeket kapott az erőfeszítéseiért cserébe. 

Hogy-hogy nem, eljutott odáig, hogy egy javasasszony hatására elkezte kidobálni a régi  cuccokat, amik a volt férfitől voltak (és azokat is, amiket a tönkrement ismerkedései során kapott) . Saját bevallása szerint nem volt könnyű feladat, mert már nem mindenre emlékezett pontosan, hogy kitől mit kapott, de azért több mint a nagyját sikerült kiszelektálnia. Legelőször kicsit csórónak érezte magát, mert olyan dolgoktól is megszabadult, amitől üresebbnek érezte a lakást, és nem tudta azonnal pótolni anyagi okok miatt. Pl. azt a nagyon szép (árban is szép) állólámpát hiányolta a legjobban, amit igaz, hogy nem használt, de a mérete és a színei miatt a nappali díszének és központi tárgyának számított. Hamar eladta, de tudta, hogy ilyet nem biztos, hogy könnyen be fog tudni szerezni. 

De már nagyon szeretett volna valakit maga mellé, és bevállalta a kockázatot.

Az eredmény azonnal jelentkezett, először a közérzetében érzett változást, valahogy eltűntek a nyomasztó gondolatai, kicsit lazábban vette a kanyarokat. A befektetett energiái jobban megtérültek. Valahogy a kilók is könnyebben "párologtak " róla, és elmúlt a görcsösség a párkeresési már-már hisztériában. 

Egy-két hónap alatt észrevette, hogy van egy férfi, aki már régóta "csak úgy" a kedvében járt, és ő barátság zónában tartotta, pedig minden megvolt, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, mégsem történt eddig semmi. Észrevehetetlen volt számára. Eddig. 

Szerintem most is együtt élnek, de a történet elmesélésekor már 2 éve voltak együtt.

 

 

 

Bizony, számos oka lehet annak, ha egy tárgy hibátlan, használható, sőt, még esetleg jól is néz ki, de valahogy sosem kerülnek használatba. Néhányat felsorolok.

 

1.Próbáljuk ki, hogy mégis a szolgálatunkba állítsuk, azaz kezdjük el használni. Lehet, hogy csak eddig még "nem értünk meg" a használatára az adott tárgyaknak, és most jót, vagy legalábbis átlagosat fog hozni az életünkbe. Ha megmagyarázhatatlanul továbbra is rossz érzésünk van, valahogy minden szimpatikusabb, mint az a tárgy, akkor inkább váljunk meg tőle.

 

2.Vannak kifejezetten rossz energiájú tárgyak, amihez nem kell spiritisztának lenni, hogy megállapítsuk : valami nem jó, nem okés. Nos, ha ilyennel szeretnénk mérgezni magunkat bármilyen okból, erre azt kell mondjam : csak tessék! Mint a kitartó jó munkának, ennek is meg lesz az eredménye, csak negatívban. Előbb-utóbb az ember okul a saját vagy a más kárán. Most komolyan, mert valami a néhai üknagyi kedvence volt, vagy mert valamit drágán vettünk, ezért inkább úgy döntünk, hogy vele együtt pusztulunk? Ugyan már!

Lehet próbálkozni átoklevétellel, hasonlókkal, ha úgy hozzánk nőtt, hogy képtelenek vagyunk szabadulni tőle. Drága mulatság.

 

3. Vannak olyan típusú tárgyak, amik nem keltenek feltétlenül rossz érzést bennünk, de nincsenek használva. Ez lehet azért, mert sikerült valami olyasmit beszerezni, ami annyira távol áll a sajt lényünktől,mindennapjainktól, életünktől, mint Makó Jeruzsáelemtől. Lehet attól is, hogy valami rossz emlék, vagy energia kapcsolódik hozzá, amire tudatosan nem is emlékszünk. Ha megpróbálunk tőlük szabadulni, és nehezen megy el, tegyük fel, hogy ingyen sem kell senkinek, akkor az gáz. Ott valami rossz dolog húzódik meg a háttérben, és minél távolabb van a tárgy, annál jobb. Tipikus jel erre, hogy mondjuk még mindenki meg is dicséri, hogy milyen szép, vagy praktikus, de valamiért nem akarnak a tulajdonosai lenni. Pedig minden olyan idilli . . . 

Lehet próbálkozni átoklevétellel, hasonlókkal, ha úgy hozzánk nőtt, hogy képtelenek vagyunk szabadulni tőle. Drága mulatság.

 

 

 

5.Mert sokat ér- ami néha szemenszedett hazugság, - és nem akarják megfizetni az árát -  mert a nagyi huszadik aranyozott teáskészletéért már a negyedik becsüst hívjuk el, hogy most akkor meggazdagszunk a régiségünkből,vagy/ és egy kis pluszjövedelemhez juthatunk. De csak nem akar olyan áron elmenni, pedig mindig mondogatta a nagypapi, hogy ezt milyen drágáért vette, és hogy ez csak egyre értékesebb lesz. De most gondoljunk bele, egyes cégek (garázsbérlés, tárolóhely bérlés) a mások általi dolgok tárolásából már régen meggazdagodtak, amikorra mi csak próbálkozunk túladni jutányos áron egy-egy tárgyon. Akkor már miért nem inkább mások tárgyait őrizgetjük havi díjért???

Ha tényleg sokat ér, de már a könyökünkön jön ki, akkor miért nem adjuk el, és csinálunk belőle másik befektetést, ami mondjuk a szemnek és a léleknek is jobban esik és jobban passzol hozzánk? 

 

6. Aminek még a létezéséről sem tudtunk, vagy már rég elfelejtettük. No comment. Biztosan életbevágóan fontosak lesznek felfedezésük után is . . . .(De legalább a port észben szoktuk tartani,mert néha letörölgetjük)

 

7.De, hát én mindig megpróbálom hasznosítani a tárgyat, de valahogy mindig itt marad rajtam. Kérdés : Miért ragaszkodik hozzám ez a tárgy? Jót vagy rosszat képvisel az életemben? Tegyünk pontot a végére!

 

8. Halott családtagok, barátok tárgyai, melyeket őrizgetünk, de nem használunk és nem is fogunk használni. Egy ideig sokmindenki őrizgeti ezeket a tárgyakat. Sőt, egy hajtincset, vagy hasonlót egy méltó helyen , gyakorisággal használva, (tehát nem csak úgy van a levegőben, hogy nincs is ránézve sem) néha egész életükben meg szoktak tartani az emberek. Ez még teljesen egészséges is. De egy idő után lassan rá kell jönni, hogy azok a tárgyak, amiket az elhunyt használt, azok nem a mieink. Nem mi használjuk és használtuk. Nem a mi életünket hivatottak támogatni ezek a tárgyak, hanem azét, akié volt. Ha végképp nehezen válunk meg tőle, akkor vigyük el a halotthoz, ásassuk sírgondozókkal a sírjába. Az élet él és élni akar. Nem teszünk magunknak jót, ha túl sokáig vagyunk gyászos környezetben. Mindannyian tudjuk, hogy vannak személyek, akikre örök életünkben emlékezni fogunk, azonban ez ne jelentse azt, hogy örök életünkben cipeljük az ő tárgyait és ne férjünk el tőle magunk körül. Persze ez is egy egyéni döntés. 

 

 

Önismeret és Ruhák. Van, Aki Egyetért, Hogy Ezek Külön Figyelmet Érdemelnek?

 

 

9.Aztán jöhetnek a rutin-ön-és-tárgyismereti-kérdések :

Mit szimbolizál számomra ez a tárgy?

Miért ragaszkodok ennyire hozzá?

Miért nem vettem a fáradtságot, hogy eddig használjam, vagy túladjak rata?

Miért lenne jó, ha ez a tárgy újra a szolgálatomba állna?

Kitől kaptam ezt a tárgyat, és milyen a viszonyom az ajándékozóval?

Milyen események köthetőek ehhez a tárgyhoz?

Vajon mennyire hatalmasodott el rajtam a gyűjtő szenvedély? 

 

 

10. Ruhák. Minden nap ott vannak, egész nap rajtunk vannak. 

Jaaj, lehet, hogy majd egyszer lefogyok, és jók lesznek rám a ruháim. De Úristen, mi van akkor, ha visszahízok és akkor szükségem lesz a régi ruháimra? Szerettem volna egy új stílust behozni a ruhatáramba, de nem sikerült? Vagy éppen sikerült, csak nem tudom, mit kezdjek a régi "stílusommal" ? Most "csak úgy" dobjam kiii???

Hihetetlen, de ez nem csak a nők problémája. Manapság nagyon sok férfi sokkal többet törődik a külsejével, hiszen egészségesebb, fittebb, szebb akar lenni, vagy egyszerűen csak "be akar jönni" a kiszemeltjének. Valójában mindenkit érint a küllem és ruházkodás, és ez minden nap jelen lehet az életünkben, lelassítva minket, sőt, minden nap elénk idézheti a kevésbé dicső múltat, és azzal is fenyegethet, hogy megismétlődik a történelem. 

Majd egyszer megváltozik a méretem? Mikor? És akkor is divatosak , vagy egyátalán jó minőségűek is lesznek a polcon tartott ruhák? Nem elég kellemetlen, amikor nap mint nap ki kell pakolni a szekrényt, hogy túrjál magadnak egy megfelelő darabot a sok haszontalan között? 

Ha visszahízol, akkor úgy kell neked, miért nem vigyáztál az alakodra. Ha kajára volt pénzed, akkor ruhára is legyen. És a tavalyi ruhák már amúgy sem divatosak. (Vegyük azt, hogy most egészséges emberről beszélünk, nem betegség, trauma miatti hízásról vagy fogyásról) Ennyi következetességet érdemes magunkkal szemben tartani, hiszen nem csak a külsőnk miatt fontos, hogy tudatosak és napra készek legyünk. 

 

 

Aki felismerte, hogy neki soha az életben nem lesz többé szüksége bizonyos dolgokra, az foghatja magát, eladhatja (akár áron alul is) , elajándékozhatja, kidobhatja a sok éve majd jó lesz még valamire tárgyait. Egyeseknek gondot okozhat a pazarlás illúziója, hogy valaha ez neki pénzbe, fáradtságba került, és nem szeretné a verejtékes munkája "gyümölcsét" kukában viszont látni, vagy csak sajnálja, hogy "kárba vész". Ilyenkor nyugodtan lehet jótékonykodni rászoruló emberek számára. És az ember ettől azt is érezheti, hogy most valami jót tett, ami szintén egy pozitív, jó érzést eredményez. 

 

A fölösleges tárgyak esetében is megfigyelhetjük, sőt naplózhatjuk a szelektálásunk részleteit, és eredményeit, és a minket érő pozitív változásokat.

 

Megtörtént eset :

Vigyázzunk, nehogy úgy járjunk, mint Gyűjtögető Gyöngyi (kitalált, de találó név) , aki tudatos szelektálás címén kidobott egy szatyor felesleges cuccot, de másnap vett négy szatyor cuccot,utána megint kidobott egy szatyor cuccot,és a megürült helyen felbuzdulva ismét vásárlási-gyűjtögetési lázban égett, és jól bevásárolt megint. Csodák csodája, az állandó szelektálás mellett mégiscsak járatokban, az általa felhalmozott tárgyakból készült labirintus-rendszerben tudott közlekedni a lakásában. És nem jöttek a várva-várt eredmények, csak nem jöttek . . .  Pedig az igyekezet megvolt. . .